Magyar Máltai Szeretetszolgálat Alapítvány

Kozma Imre alapító

„A hit védelme és a szegények szolgálata” Több mint kilencszáz éve ez minden Máltai szervezet jelmondata a világon.

Segítséget nyújt a szükségben levőknek, betegeknek, öregeknek, fogyatékkal élőknek, hátrányos helyzetűeknek, hajléktalanoknak, szegregált közösségeknek, menekülteknek, zarándokoknak, valamint katasztrófa és háborús események áldozatainak. Természetbeni és pénzbeli adományokat gyűjt, hogy azokat közcélokra fordítsa: közvetlenül segélyezik a rászorulókat, illetve segítik az őket ellátó intézményeket, egészségügyi, szociális, gyermekjóléti intézményeket és szolgáltatásokat alapítanak és működtetnek, lelki, szellemi programokat szerveznek a testi és mentális egészség, a szociális biztonságra törekvés, a társadalom különböző rétegeinek együttműködése elősegítésére. Intézményei a családokat, gyermekeket, időseket, hajléktalanokat látják el és segítik tanácsadással is.

Mindent megtesznek azért, hogy a pandémiában is segíthessék a rászorulókat. A karitatív szervezet elsődleges feladatának az általa ellátott rászoruló emberek védelmét tekinti, hiszen ők helyzetükből adódóan az átlagosnál kevesebbet tudnak tenni egészségük megőrzéséért.