Átadták a Junior Prima díjakat a színház- és filmművészet kategóriában

A Prima Primissima Alapítvány és a társalapító FHB Bank idén is átadta a színház- és filmművészet feltörekvő tehetségeinek járó Junior Prima Díjakat. A Budapest Music Centerben tartott gálán nyolc fiatal művész részesült elismerésben és a vele járó kétmillió forintos támogatásban. 2019. július 24., szerda


Az FHB Bank gondozásában idén adták át az ötödik alkalommal a színház-, film- és táncművészek rangos elismerését, a Junior Príma Díjakat. Az ünnepélyes díjátadón - a Budapest Music Centerben - jelentették be, hogy a szakmai zsűri idén is nyolc fiatal művészt díjazott. A kiemelkedő teljesítményt nyújtó, harminc évesnél nem idősebb fiatalokból álló mezőny összeállítása idén is a hazai színházi és filmes élet meghatározó képviselőinek ajánlásaként állt össze.

Ezáltal ma már a díjra történő jelölés is egy fontos elismerésnek számít a szakma elismert és sikeres tagjai, a jelölő igazgatók, rendezők, színművészek, tanárok, kritikusok és a korábbi években Junior Prima Díjjal kitüntetett művészek részéről.

A díjjal járó szakmai és anyagi elismerés komoly ösztönző az ifjú tehetségek kibontakozásához. A Junior Prima Díjat öt társalapító gondozza, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel, az FHB Bank a színházi- és filmművészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.

„Társadalmunknak hasznos tevékenységgel tehetünk a saját világunkért, annak gazdagításával, többé, szebbé tételével építhetjük közös jövőnket. Ezért csatlakozott bankunk öt éve társalapítóként a Prima Primissima Alapítványhoz, ezzel is eleget téve az önként vállalt feladatnak.” – hangsúlyozta Dr. Spéder Zoltán, az FHB Jelzálogbank Nyrt. igazgatóságának elnöke.

2014-ben hat színművész, egy táncos, és egy forgatókönyvíró-rendező vehette át a Junior Príma Díjakat és az azzal járó kétmillió forintot jelképező FHB Gold bankkártyákat:

Béres Márta, színművész – Szabadkai Kosztolányi Színház
Lovas Rozi, színművész – Pesti Magyar Színház
Mórocz Adrienn, színművész, bábos, táncművész – Budapest Bábszínház
Orth Péter, színművész – Katona József Színház, Kecskemét
Rétfalvi Tamás, színművész – Radnóti Miklós Színház
Szatory Dávid, színművész – Nemzeti Színház
Székely Szilveszter, táncművész – Bozsik Yvette Társulat
Zomborácz Virág, rendező, forgatókönyvíró

A magyar színház- és filmművészet kategóriában, az FHB Bank által adományozott rangos elismerések sorsáról minden évben a szakmát jól ismerő zsűri dönt. 2014-ben Bálint András színész-rendező, a Radnóti Miklós Színház igazgatója; Balogh Gabriella, a Prima Primissima Alapítvány kuratóriumának tagja; Eszenyi Enikő színész-rendező, a Vígszínház igazgatója; Káel Csaba rendező, a Művészetek Palotája vezérigazgatója; Molnár Piroska, a nemzet színésze és Orlai Tibor, színházi producer válogatott.

Képgalériánk az eseményről 
Lap tetejére