Átadták a Junior Prima Díjakat a népművészet és közművelődés kategóriában

Idén ismét tíz tehetséges 30 év alatti művész vehette át az elismerést 2019. július 17., szerda


Népzenészként díjat kapott Eredics Benjámin, Mihó Attila, Salamon Soma és Zimber Ferenc. A néptáncosok közül Maksa Henrietta és Sánta Gergő emelkedett ki a mezőnyből. A népi mesterségek hagyományőrzőit Belencsák István Béla késkészítő, Fekete Ildikó tojásfestő és Nagy Beáta bőrműves képviselták, a tízedik díjazott Aranyos Sándor muzeológus lett.

A szakmai szervezetek jelöléseiből egy héttagú zsűri választotta ki a díjazottakat. Fontos szempont volt a döntés során, hogy az alkotó tevékenységen kívül melyik jelölt fektet nagy hangsúlyt arra, hogy saját területén a fiatalokat is képezze, tudását átadva hozzájáruljon az adott hagyomány, mesterség fennmaradásához. A kiemelkedő tehetségek egy díszes emlékplakettet kaptak, valamint kétmillió forintos pénzjutalomban részesültek.

A díjakat Árendás Péter, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem adjunktusa és Nemes Tamás, a Docler-csoport kommunikációs vezetője adta át.

A Docler-csoport, a Junior Prima Díj egyik társalapítója, idén ötödik alkalommal támogatta sikeres, fiatal koruk ellenére is példamutató szakmai munkássággal és tapasztalattal rendelkező ifjú népművelőket. Az idei díjátadóval együtt összesen 50 fiatal tehetség munkáját ismerték el. A Docler célja a Prima Primissima filozófiáját követve, a magyar értelmiség szellemi eredményeinek megőrzése, a hazai művészet és kultúra fejlesztésének erősítése.

A Prima Primissima Díj 2005-ben egészült ki a területi Prima Díjak rendszerével, 2007 óta pedig önálló díjjal jutalmazzák a fiatal kiválóságokat. A Junior Prima Díjnak öt társalapítója van, mindegyikük egy-egy önálló kategória mecénási feladatait vállalta fel. A Magyar Fejlesztési Bank a tudomány, az MVM Magyar Villamos Művek Zrt. a zene, a Docler Holding Kft.  a népművészet, a KAVOSZ Zrt. a sajtó, az FHB Bank pedig a színházi művészet terén kiemelkedő fiatal tehetségeket támogatja.
Lap tetejére